Titanic, az álmok hajója.
Titanic, az álmok hajója.
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
A kiállítás
 
Hét animációja

 
Hét képe

 
Audio Tour

A Titanic kiállítást még élvezetesebbé teheti, ha a túlélők visszaemlékezései alapján készített hanganyagot is meghallgatja a tárlatlátogatás alatt.

Az audio-guide készülékek a ruhatárnál lévő pultban vehetők fel, s ugyanott kell a kiállítást megtekintése után leadni. Az audio-guide kb. egyórányi, zenével kísért hangzóanyaggal teszi még élvezetesebbé az élményt. A hanganyag még közelebb hozza a kor hangulatát és az utasok személyes történetein keresztül a történelem eddigi legnagyobb hajókatasztrófájának körülményeit. Az audio-guide két nyelven: magyarul és angolul vehető igénybe. Igazi különlegesség, hogy a gyerekek számára könnyedebb, számukra érthetőbb stílusban is meghallgatható ugyanaz a történet. A kiállítási tárgyakon elhelyezett piktogram melletti egy szám a felnőtt, a másik (százzal kezdődő szám) pedig a gyermekek számára szóló hanganyagot jelöli.

Az audio-guide használata:

- A túrát, illetve nyelvet a bejáratnál megadott instrukciók alapján kell beállítani.

- A feliratokon, kiállítási tárgyakon elhelyezett piktogram jelzi az audio-guide-ot. Az ikon mellett szereplő sorszám begépelése után a play gomb megnyomásával elindul a hanganyag.

- Az egyes kiállítási tárgyakhoz, feliratokhoz tartozó szöveg hallgatása közben a látogató szabadon mozoghat, nem kell a kiállított tárgy közvetlen közelében állni.

Az ára: 1000 Ft.

 
Titanic

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE